Kitalált finnugrizmus

150 éven át - osztrák nyomásra - a finnugor eredet volt az elfogadott nézet, ahol az őshaza a Közép-Uralba , a Káma folyó vidékére helyeződött. E szerint az ősmagyarok időszámításunk kezdetén még halászó-vadászó hordát alkottak egy olyan területen, ahol a régészet becslése szerint a népsűrűség 0.1-0.2 ember volt km2-enként.(a franciák szerint 1-2 fő)

"...Az állítják, hogy a magyar nyelv, amely a világ egyik leggazdagabb szókincsű ősnyelve, több százezer szóval, szóbokorral, eredetileg csak abból a 4-500 (maximum 660) szóból állt volna, amely - úgymond - minden finnugor nyelvben fellelhető. Az a szavunk, amelyik nincs meg egyik rokonnyelvben sem, az eredetileg nem létezett. A biztos vogul megfelelés száma: 319, az osztyáké 287, a zürjéné 221, a votjáké 199, a cseremiszé 153, a mordviné 156, a finné 212, az észté 160, a lapp megfelelés száma pedig 173 szó.
A Kr.sz. előtti VI-IV. évezredben, így szól az elmélet, vagyis az un. uráli korban, amikor még valamennyi finnugor elő-ősnép együtt élt valahol Szibériában vagy az Ural nyugati oldalán vagy a keleteurópai hátságon (őshazalánc?!) vagy másutt, beszélték, képzetük szerint, az un. uráli ősnyelvet. Ma is azt vallják a nyelvészek, hogy a rekonstruált alapnyelv a valóságban létezett, sőt az alapnyelvet beszélő népek nyelvszövetségeket (Sprachbund) hoztak létre, s ezek a nyelvek családfa-modellben felrajzolhatók (August Schleier találmánya a nyelvek családfája!). Hóman Bálint szavával élve: uráli ősnép természetesen nem volt, amint uráli ősnyelv sem létezett soha. Ma már sok nyelvész is idejétmúltnak nevezi a keletről nyugatra vándorló népek nyelvi migrációját. De alapjukat vesztették az un. őshaza-meghatározások is. Azért kell a kitalált őshazát az Ural környékére és Szibéria tajgáira és tundrás vidékeire tenni, mivel a rokon kis népek ma is ezen a területen laknak, érvelnek vonalas és mérvadó tudósaink.
A finn őstörténészek azonban egyre határozottabban utasítják el a keletről bevándorlás dogmatikus hipotézisét s síkraszállnak amellett, hogy az ő eleik 8-9 ezer éve ugyanott laknak, azaz Skandináviában, mégpedig a lappokkal együtt!

Ezzel halálos döfést kapott a finnugrizmus.

Amikor a szamojédok kiváltak, így szól a hivatalos elmélet, akkortól már az un. finnugor alapnyelvet beszélők maradtak csak együtt. Ez Kr.sz. előtt 4000-3000 tájékán lehetett. Ezután ismét osztódott a nép: s lett finn-permi és ugor ág. Az ugor ágból 2500 körül vált ki az előmagyarság, de továbbra is gyűjtögetésből, halászatból, vadászatból éldegélt, majd egyszercsak a korábbi sztyeppe félsivataggá vált, amikor is a vogulok és az osztyákok északra a hideg és zord tajgára-tundrára költöztek rénszarvasaikkal és kutyaszánjaikkal, az előmagyarság azonban, valamilyen oknál fogva, helyben maradt, illetve délebbre vándorolt és áttért az állattenyésztésre. Majd valamikor Kr.sz. előtt 500 körül a magyarság a mai Baskiriába költözött, onnan pedig lesodródott a Fekete-tenger vidékére, innen tovább, megveretve és elüldözve, fejveszett meneküléssel bezúdultak a IX. században a Kárpát-medencébe. Annak pedig, hogy délen nem olvadtunk bele a török népek tengerébe, az az oka, egy másik jeles mérvadó akadémikus (Róna-Tas András) szerint, hogy vészhelyzetben eleink egyszerűen visszaszaladtak a rejtekadó erdőkbe s ott vészelték át a nehéz időket. Majd a vész elmúltával újra elbújtak az erdőrengetegekből.
Íme, itt a nagy elmélet, pőrére vetkőztetve. S aki ezen teóriát nem fogadja el, amint ezt a közelmúltban elhunyt egyik mérvadó akadémikusunk (Engel Pál) nagy garral kijelentette: az kirekeszti magát a tudományból, mert a finnugor rokonság-elmélet tagadásánál véget ér a tudomány! (t.i. a finnugorászok tudománya! a szerk.)
Nos, milyen új eredmények születtek az elmúlt évtizedekben s ezek az eredmények megerősítik a finnugor-elméletet avagy ellenkezőleg: megcáfolják?
Kezdjük a nyelvészettel. A több százezres magyar szókincs-állomány elemzése során a Magyar nyelv etimológiai szótárának készítői arra az "exakt eredményre" jutottak, hogy az alapszókincsen kívül (4-600 szó) a magyar szavak javarésze idegen nyelvekből átvett jövevényszó, közel fele azonban ismeretlen eredetű. Az tehát fel sem vethető, hogy a magyar átadó nyelv is lehetett, csakis és
mindig kizárólag átvevő. Átvettünk mindent az iráni nyelvekből, a török nyelvekből, a szláv nyelvekből, a német és latin nyelvből, etc.
Azon tényt azonban, hogy ti. az un. magyar- finn típusú nyelvek, nyelvtanilag is és csekély szókészleti egyezés révén is, közel állanak a magyarhoz, nem lehet kétségbe vonni. Mi hát a valós magyarázat? Nyilvánvalóan az, hogy ezredévekkel, vagy az obi ugorok esetében cca. másfélezer évvel ezelőtt a nagy lélekszámú magyarság szállásterületének közelében laktak ezek a kis, nyelvileg és gazdaságilag is fejletlen népcsoportok, akik a kereskedelmi és egyéb kapcsolatok folytán átvették a magyar nyelv szerkezetét és bizonyos mennyiségű alapszavát. Ez a térség Közép-Ázsiában és Nyugat-Belső-Ázsiában volt, ahonnan eleink a VII. század végén nyugatabbra költöztek, mégpedig három irányban. A nép zöme a kazár birodalom része, létrehozója lett a Kaszpi-tenger és a Kaukázus vidékén, egy részük a kaukázusi szavárd magyarok ősei lettek, a harmadik csoport pedig a volgai bolgárokkal felhúzódott a Volga-Káma vidékére, ők Julianus barát baskiriai magyarjai.
Az obi-ugor vogul (manysi) és osztyák (hanti) nyelvben például megvan a magyar ló (lu) szó és több más lótartásra vonatkozó kifejezés, ám lovat sohasem tenyésztettek, nem hátálták, magyarán: nem voltak lovas nép. Vagyis: csak átvették a szavakat és elsősorban az isteneik történeteiben szerepeltették őket, mint "a déli tájak szárnyaslábú szép állatait" vagy az isteneik áldozati állatait, ami azt is jelzi, hogy a magyarok uralmuk alatt tartották ezeket a mongoloid és paleoszibirid népeket. A kengyel szó is megvan a vogulban, de bőrharisnyát jelent! A lovagló ostor alapszava pedig egyszerű vesszőt jelent. Nem arról van tehát szó, hogy az ősmagyarok, úgymond, kiszakadtak az uráli, majd a finnugor őshaza primitív népei közül és valamilyen csoda folytán, egyedül e csoportok közül, dél felé sodródva, a törökök vezetésével, megtanulták az állattartás fortélyait, hanem arról, hogy a magyar nyelvű nép a kultúrájával és az erejével hatott a peremterületeiken élő kis népek nyelvére, mint közlekedő nyelv (lingua franca). Az elmaradott peremterületek izolált nyelveit beszélők ugyanis mindig nyelvileg is és kulturálisan is átvették a fejlettebb szomszédaik nyelvét és műveltségének bizonyos elemeit. A magyar és a finnségi nyelvek keleti és permi csoportjának érintkezési területe azonban nem a szibériai tajga és tundra volt, hanem Közép-Ázsia térségének északi, északkeleti és északnyugati övezetei.
Ugyanakkor ma már az is világos, hogy a magyar nyelvhasonlítás eddig követett útja tökéletes zsákutca, hiszen minden nem finnugor típusú nyelvvel való egybevetés fő bűnnek és tudománytalan, gálád tettnek minősül. Holott igenis szükséges és fontos a török, a mongol, a sumer, stb. nyelvvel való egybevetés, aminthogy továbbra is vizsgálni kell a finn, az észt, a lapp, a lív, etc. nyelvvel való rokonság történeti, régészeti és nyelvészeti hátterét. Annál is inkább, mert az elmúlt évtizedekben a finn kutatás alapjaiban döntötte össze a finnugor rokonság dogmáját, kimutatván, hogy a finnek ősei sehonnan sem vándoroltak mai hazájukba, hanem mindig (8-9000 éve!) ott élnek, ahol ma. Lehetséges, hogy az embertanilag a germánsághoz közeli nép nyelvcsere révén jutott a nyelvéhez valahol Közép-Európában vagy annak északkeleti térségében. Még azt sem helyénvaló kategorikusan kizárni, hogy az őskor idejében végbemehetett egy nyugat-keleti irányú népmozgás is, akár a Kárpátmedencéből kiindulóan is.
Amint a szkíta-szarmata népek nyelvi hovatartozását is szakadatlanul vizsgálni kell, hiszen hiteles bizonyítékunk máig sincs arra nézvést, hogy a szkíta és a szarmata nyelv iráni nyelv lett volna, aminthogy a finnségi nyelvek közül sincs egyiknek sem, nemhogy többezer éves, archaikus nyelvemléke, de félezer esztendős is csak a finneknek.
Az elfogadott tudományos dogmák a tudomány fejlődésének legnagyobb kerékkötői. Ugyanis vitathatatlanul olvasható (tehát két vagy több nyelvű, mint például a világhírű rosette-i kő vagy az Orchon vidéki türk rovásfeliratok!) szkíta, szarmata, hun és avar nyelvemlékünk nincs! Tettek és tesznek ugyan kísérleteket, mint például a magyar nyelvben fellelhető avar szavak összegyűjtése (törő, terem, etc), ám ezek még nagyon a kezdeti stádiumban vannak. Ugyanakkor fellendültek az antropológiai kutatások, amelyek kimutatták, hogy a magyarság embertani alkata még ma is 46%-ban turanid és csak 4,6%-ban kelet-balti (Henkey Gyula adatai), sőt a történeti antrpológiai adatok szerint a IX-XI. századi magyar csontvázak legközelebbi rokonleletei a Kaszpi-tenger melléki szarmata sírokban lelhetők fel (Tóth Tibor).
Ma már egyértelműen bizonyított, hogy a finnugristák által az eddig fő érvekként felsorakoztatott adatok és forrásidézetek nem alkalmasak a magyar nyelv- és néprokonság un. finnugor származtatására.
Kiderült, hogy a XV. századi adatok nem a vogulokra és az osztyákokra vonatkoznak, kiderült, hogy az un. ugor őshazának vélt Jugriához az Ungariának és a magyarságnak semmi köze sem volt, Jugria nem Szibéria tartománya volt, kiderült, hogy Sigismundus Herberstein XVI. századi királyi követ megjegyzéseinek semmi alapja sincs, kiderült, hogy Philip Johann Strahlenberg 1730-ban kiadott műve nem tartalmaz perdöntő adatokat, csak megerősíti a finnségi nyelvek, kivált az obi ugor nyelvek és a magyar nyelv közötti felszínes nyelvi rokonság tényét. Kiderült, hogy nagyon is igaza volt azoknak a nyelvtudósoknak, akik a magyar nyelvet egy eredeti ősnyelvnek tekintették, így mindenek előtt Sir John Bowringnak, aki a következőket állapította meg: "A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre."
Beigazolódott, hogy a magyar nemzeti történetírás jelesei kezdettől elutasították a finnugor származás-elméletet: Beregszászi Nagy Pál, Körösi Csorna Sándor, Jászay Pál, Fessler Ignác, Wenczel Gusztáv, Szabó Károly, Toldy Ferenc, Bartal György, Ribáry Ferenc, Vámbéry Ármin, Czuczor Gergely, Mátyás Flórián, Szilády Áron, etc.
A hivatalos és a bécsi udvar által elismert és támogatott történeti irányzat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után mégis döntő fölénybe került, elsősorban Hunfalvy Pál, Budenz József, Pápay József, Munkácsi Bernát révén. A kiegyezés korában a kérdés másodrendűvé vált, a trianoni Magyarország pedig elfogadta a finnugor származás-elméletet, aminthogy teljesen vitathatatlanná és támadhatatlanná tették ezt az elméletet a marxista történettudósok 1945 után, akik és utódaik ma már odáig jutottak el, hogy kijelenthetik: aki a finnugor rokonság és származáselméletet nem fogadja el vagy kritikával illeti, egyszer és mindenkorra kizárja magát a történettudományból.
A finnugor-elmélet egyeduralma azonban a XX. század elmúlásával végetért. Új korszak kezdődött, új kutatási módszerekkel és új kutatási szemlélettel.
A finnugor származás-elmélet összeomlását előidéző a legnagyobb erejű bomba a legújabb DNS-vizsgálatok egyre bővülő sorozatai, amelyek természettudományos módszerekkel mutatták ki, hogy a magyaroknak semmi közük sincs sem a finnekhez, sem a permi, sem az obi-ugorokhoz. Maradtak persze nyitott kérdések, mint például a finn és a magyar nyelv rokonságának okai és kialakulásának helye és ideje, avagy a török-magyar nyelvi kapcsolatok kora és mélysége, de ezekre a kérdésekre is meg fogjuk találni a helyes és hiteles válaszokat.
Törődnünk kell a múltunkkal, mert az a sajátunk, az a mi ősi örökségünk. Hallgassunk Bél Mátyás intelmére: "Az a mi népünk legfőbb baja, hogy a saját dolgaival rút hanyagságig nem törődik és semmibe veszi a sajátját, csak az idegent magasztalja."
A magyar nyelvre pedig jobban kell vigyáznunk, mint a szemünk fényére, mivel - ahogyan a német Eugen Kremserből lett magyar író, Rákosi Jenő mondotta volt - "a magyar nyelvnek rendkívüli ereje van. A magyarság fennmaradásának egyetlen biztosítéka és jövőjének záloga a nyelv. Ez a nyelv csodatévő hatású, titokzatos erő van benne s még fizikailag is átalakítja annak az agyvelejét, aki elsajátítja." Egy negyed évezred óta mozdultak meg hatalmas erők a magyar nyelv és ezen keresztül a magyar nép közvetett kiirtására, mindenek előtt múltjától való megfosztása révén, amelyet kiválóan jelez az, hogy a magyar nyelv használatát már a XV. században meg akarták tiltani, majd II. József, a kalapos király rendeletben tiltotta meg a magyar történelem tanítását az iskolákban! S hogy egy nép kiirtása lehetséges, ezt éppen egy finnségi nyelvű nép, a lív igazolja, akikből ma már csak húsz fő él a világon!..."

Az elmúlt másfél évszázad alatt a finnugorizmus is némi fejlődésen ment át. Ma már nem nevezik rokonnak finnugor nyelvészeink a finneket, csak NYELVROKONnak. Ami valóban vitathatatlan tény, csak a nyelvrokonsági fokon lehet vitatkozni, meg az átvétel irányán. A finnugorászok sem egységesek már:
VERES PÉTER: Az uráli és magyar őshaza meghatározása a legújabb adatok fényében

"....Az ősmagyarok minden valószínűség szerint a Kr. e. 12-10. század között kerültek az erdő zónájából a sztyeppövezetbe. Ezt az ökológiai okok által kiváltott vándorlást tükrözi az andronovói jellegű cserkaszkuli régészeti kultúra beékelődése a sztyepp zónájába. Őseink a Kr. e. 2-1. évezred fordulója után váltak klasszikus lovasnomádokká, amikor a 12-7. évszázad között az eurázsiai sztyeppi nagyállattartás mint gazdasági-kulturális típus kialakult...."

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.