Árpádház és a Vatikán!

SZENT ERZSÉBET LEGENDÁJA ÉS A VALÓSÁG

            Hogyan lehet az, hogy Szent Erzsébet, egy magyar király leánya, idegen földön, szegényházban, kitaszítottan fejezte be életét?

            Ezt a kérdést szeretném megválaszolni a modern történelemtudomány kutatásainak eredményeivel.  Tudnunk kell, hogy a ma történelem az annak idején politika, kíméletlen hatalmi harc volt, -- propaganda jelszavakkal, szépremázolt ideológiával, -- ahogy ez ma is történik!  Ez így van, hogy amit nekünk az iskolában könyvekben tanítottak a magyar történelemről – és amit ma is még folyton hallunk, -- az csak torzképe a valóságnak.

            Miért kellett Erzsébetnek már kislány korában elhagynia hazáját?  Padányi Viktor történészünket idézem: „Kendőzetlen tény, hogy Szent István, a körülötte nyüzsgő idegen udvaroncok és egyházi emberek nyomására utódául az olasz, velencei Pétert jelölte ki a trónra, a  német-római császár magyargyűlölő hűbéresét. . .s ezzel egyszerűen az Árpád Házát akarták elsöpörni a nemzet éléről – és velük együtt az egész magyar nemzetet.”  Ami végtére sikerült is, mert ezer éves harc és vérezés után éppen csak Magyarországot tépik széjjel Trianonban, Yaltában.  Az 1956-os dicső forradalmunk első napjaiban az Egyesült Államok elnöke még lelkesen jelenti ki:  „BUDAPEST örök időkre azonos jelentést nyert a SZABADSÁG szóval!” . . . De segíteni nem jött senki. . . Pusztuljon a magyar!. . .

            Nézzük most a mi Erzsébetünk sorsát magyar szemmel.

            Született 1207-ben.  Atyja II. Endre magyar király és ami fontosabb: mostoha anyja a német Gertrudis, a német fejedelmi családok rokona.  Nos, ennek a Gertrudisnak az alakját ismerjük Katona József Bánk bán drámájából:  Magyargyűlölő, cselszövő.  Az ő magyarellenes politikája folytán küldik Erzsikét már négy éves korában Thüringiába, Wartburg szegény grófi udvarába . . . hogy minél előbb tűnjön el!  Óriási hozományt küld vele Gertrudis, magyar kincsekből, melyet majd Erzsébet a német szegények között fog szétosztani. (Ezeket az adatokat az „Új Ember” c. magyarországi Katolikus Szemle 1972-évi jubileumi cikkéből veszem.)  Erzsébet eleinte boldog családi életet él, négy gyermeket szül, és árpádházi lelkének végtelen nemességével a szegények imádott segítője lett.  Amikor férje meghal a keresztes-háborúban, a féltékeny-gyűlölködő család üldözi öt.  Elűzik Wartburg várából s a vár alján egy kis koldus kunyhóban él.  Védelmére Erzsébet a ferencesek daróc ruháját öltötte magára, de ez sem mentette meg.  Marburgi Konrád püspök Erzsébet lelkiatyja, most Erzsébetet részesíti minden földi szenvedésben, hogy „előkészítse a lelki üdvösségre.”  Éppen csak őt!  Mikor Erzsébet egyszer nem jelenhet meg a misén, mert a mainzi hercegnő látogatja meg, Konrád „atya” őt megkorbácsoltatja.  Így „üríti ki a lelkét”, hogy megszabaduljon, mint írják, „földi kötelékeitől”.  Amit Konrád atya azzal is elősegít, hogy elszakítja gyermekeitől, és minden általa szeretett földi lénytől. . . Négy évig tűrt a szerencsétlen magyar királylány, betegeit ápolta, szegényeket istápolt, míg huszonnégy éves korában az általa alapított szegényházban leheli ki lelkét. 

            Konrád atyát később saját rokonai verik agyon, de ezt már Erzsébet nem érhette meg. 

            Az ő sírja fölé azonban kisebb, majd nagyobb templomot építenek.  Olyan tömegesen zarándokol a nép a sírjához, az egyszerű nép, mely megértette és már életében szentként tisztelte Erzsébet törhetetlen szépségű magyar lelkét!  A búcsújárás olyan méreteket öltött, hogy a XVI. században Fülöp Őrgróf ezt már nem tűrheti s „bálványozás” megakadályozása céljából, kiszedette Erzsébet hamvait és ismeretlen helyre ásatta el. . .  Így pusztul el nyomtalanul Árpád sarja idegenben!

            Ám nem egyedül Erzsébet az áldozat!  Így kerül kolostorba Szent Margit királyi lány a mi Erzsébetünk unokahúga, a Nyulak Szigetén, ott a margitszigeti romok között, ahol szenvedéseibe belehal.  Utolsó Árpádházi vérünket, III. Endre királyunk lányát, szintén Erzsébetet, anyja a Habsburg Ágnes 16 éves korában eltávolítja Magyarországból és a svájci Töss kisfalu domonkos rendi zárdájába csukatja be, ahol rövidesen meghal.  S vele kihal, párducos Árpád ősi családja, holott ennek az Erzsébetnek kellett volna koronát viselnie. 

            Ez a magyar sors, vagy ez a gyilkos idegen érdekű politika hazánkban, Európában.  Mert így fejezte be életét idegenben hazánk színevirága: Zrinyi Ilona, Rákóczi fejedelmünk és a bujdosók, így Körösi Csoma Sándor, Széchényi és Kossuth és idegenben fekszik Liszt Ferenc és Bartok Béla és így Mindszenty Bíboros és idegenbe fogunk nyugodni mi is hazátlan magyarok. 

            Miért kell éppen a magyarnak pusztulnia? 

            Ma már ismerjük a titkot!  Bizonyos bátorság kell történelmi valóságunk ismertetéséhez, mert annyira megdöbbentők azok!

            Vegyünk hát mi bátorságot költőinktől:  Mind, mind felséges tiltakozással fordulnak szembe a ránk ezer éve kényszerített idegen, magyarellenes ideológiával és mind a Himnuszunkkal együtt, visszaszállnak „régi dicsőségünkhöz”, a „pogánybarbárnak” bélyegzett őseinkhez, párducos Árpádhoz, visszaszállva elpusztított ősi hagyományainkhoz a Csodaszarvas regéhez, Nimrud ősapánkhoz!  

            Vegyünk hát bátorságot Prohászka Ottókár Székesfehérvári püspöktől, aki azt merészelte mondani karácsonyi beszédében, 1922-ben:  „. . . Először is azok érvényesítsék egymással a Krisztusi testvériséget, aki vér és faj szerint is testvérek.  Nem moccan-e meg valami karácsonyi érzés a magyar nép szívében, amikor a turáni eszme villan meg a lelkében? . . .”  Hogyan? . . . Kérdezhetjük, turáni eszme nem a művelt Nyugat?

            Itt felvetődik a „Szumir csoda ténye”.  A bibliai Genezis előtt kb. 2000 évvel már élt és virágzott Mezopotámiában a ma szumirnak nevezett nép, mely magát MAH-GAR-nak írta és nevezte s ez a mi kiejtésünk szerint magyarnak hangzik.

            A Biblia szerint is akkoriban „Az egész földnek egy nyelve vala”. . . S ez az ősi nyelv a magyarban maradt fenn. 

            Megtalálták az agyag táblákon a Teremtés és az Özönvíz legendának a Bibliánál régibb változatát is, melyek szumir vallásos költemények!  Ennek az óriási kultúrájú Népnek az őse a Biblia által „Nagy vadásznak” nevezett Nimrud király, akinek két fia volt:  HUN-AR és MAH-GAR. . . ahogy azt a Csodaszarvas regénk meg is őrizte hagyomány formájában a mai napig. 

            Nem szép ez? . . . És ekkor a tudósok megfejtései alapján kiderül: a legrégibb tiszta Isten HIT-nek, az Atya-fiú egységnek, az ősi Szűzanya -- a mi Nagy-Boldogasszonyunknak -- a hivője, az Istentől kapott lélek halhatatlanságának első hirdetője éppen az ősi szumir nép volt.  És ebben a szemléletben tisztán ragyog előttünk a mi ÚR-unk Jézus Krisztus tanítása:  Mindannyian egy mennyei Atyának a gyermekei vagyunk, aki nem akarja, hogy bűnhődjünk, szenvedjünk, mert azért teremtett minket, hogy sikeresen, boldogan, felemelt fejjel éljünk. . . mi magyarok is!  Mert Turán annyit jelent: Isten gyermeke! . . .

            Nem folytatom, mert ezeket bizony tudják a többi turáni népek. . . csak Magyarországon nem akarnak róla tudni. . . és a „felsőbbrendűség ideológiáját hirdető ANTITURANISTÁK. . . akiknek mindez fölöttébb kellemetlen.  Mert ha ez igaz . . . akkor felborul mindent és újra kellene írni s értékelni az egész történelmet. . . és akkor a „pogány barbár nomád”-nak leszólt magyar: élő vád és tettemre hívása egy történelmi sírásásnak. 

            Ezért nem tanítják mindezt az iskolákban, ezért terelik ősi származásunkat a finn-ugor tundrákra és ezért erről beszélni sem szabad.

            Erzsébet volt a neve az Árpád Ház utolsó egyenes ágú leszármazottjának, aki III. Endrének és feleségének – Kujávai Fenomena hercegnőnek egyetlen gyermeke volt.  Született 1293-ban.  Anyja – aki nagyon szerette kislányát – 1295-ben fiatalon, hirtelen meghalt.  Mondhatjuk azt, hogy „gyanús körülmények kisérték ezt a halálesetet, mert a fiatal királyné igen jó egészségnek örvendett és férjét, III. Endre királyt, még halála napján is mindenűvé elkísérte.

            A Római Egyházi főpapság ekkor már igen kézben tartotta az uralkodó udvarát s mondhatni – teljes ellenőrzést gyakorolt ott, mert a király csak azt fogadhatta, azzal beszélhetett, akit a „római szűrő berendezés” jónak látott.  Így történt azután, hogy „fiú örökös, trón örökös” születése érdekében sürgősen III. Endre nyakába varrták a nála idősebb Habsburg Ágnes grófnőt feleségül, akivel a király megesküdött 1298-ban. 

            A „főpapi kamarilla” terve – így az évek és a történelem hasonló eseményeinek távlatából – látható abban a tényben, hogy ugyanebben az évben eljegyezte a „főpapi rendelkezés” az öt éves Erzsikét a cseh II. Vencel erősen római szolgálatban álló király – szintén Vencel nevű, de már húsz évet betöltött fiával.

            A Habsburg „anya méh” nem nyílott ki magyar trónörököst szülni.  A fiatal magyar király III. Endre igen gondos Római Katolikus vallási nevelésben részesült nagyanyja, az Este-i Beatrix kívánságára, de ebben a vallásos nevelésben inkább az imádkozás és gyónás volt a fontos nem pedig a tudás.  Tekintve, hogy ez a külföldön született „unoka” (II. Endre harmadik felesége volt az Estei Beatrix. III. Endre II. Endre király unokája.)  Egy velencei patrícius anyától  -- Morosini Tomasina-tól –született, magyarul nem tudott, s így Ladomér esztergomi érsek, egyszerű olasz barátként hozta be az országba.  III. Endre, király korában ismerte csak meg a magyarokat s eleinte híven követte papi tanácsadói irányítását, mely abból is látszik, hogy Habsburg Ágnest vette: feleségül.  Miután magyar részről is igyekeztek a „magyar királyt” befolyásolni és III. Endre rövid uralkodása alatt megtanult magyarul beszélni, arról értesült, hogy Habsburg Ágnes meddő s így a „trónörökös várás”   hiábavaló.  III. Endre szakítani már nem tudott, mert fiatalon és egészségesen ő is hirtelen meghalt.  Az esztergomi érsek – pápai hozzájárulással – a nyolc éves Erzsike huszonnyolc éves vőlegényét – a cseh Vencelt ültette a magyar trónra, aki négy évig uralkodott is – az özvegy Habsburg Ágnes és papi környezete segítségével.

            Négy évig tartott míg a magyarság ki tudta zavarni az országból ezt az idegen cseh Vencelt és bosszút álltak Habsburg Beatriz gonoszságáért is, mert annak apját, a mindenbe kontárkodó Albrechtet meggyíltolták.

            Megindult a „trónutódlás” bonyodalma, mely intrikával és méreggel volt tele.  A római papság nem akart „nemzeti” utódot a magyar trónon s amikor a magyarok a már tizenhárom éves Erzsébetet nevezték meg jogos trónörökösnek, akkor a kis „trónörökös nőt” az Árpádház utolsó virágát mostoha anyja – papi segítséggel kicsempészte az országból. 

            Itt kezdődik a magyar királylány tragédiája, melynek irányítását a római pápaság végezte – csak úgy, mint az Anjou ház magyar trónra való jutását is.  Ugyanis a kettő szorosan összetartozik.  Ha Árpádházi Erzsébet a magyarok kezébe kerül, senki sem vitathatja el Tőle a jogos trón igényét.  De ha ő erről önként lemond és kolostorba vonul – akkor az Anjou ház trón igényét a római pápa jogosan támogatja, hiszen nincs már Árpádházi egyenes vérű leszármazott. 

            Így került Erzsike a svájci Tössi zárdába és még tizenőt éves sem volt ekkor.  A róla szóló legendában így olvashatjuk:  „Ágnes kényszerítette mostohalányát a zárdai életre. . . Habsburg Ágnes parancsára már tizenöt heti szerzetesi újonc élet után feladták neki az apáca-fátyolt és engedelmességet kellet fogadnia.” 

            Hogy Árpád házunk kihalt az első sorban a „szent” széknek köszönhetjük, mert a politikai események alakulását Magyarországon maga az Egyház irányította korlátlan egyed uralmával és aljas üzérkedéseihez nagy magyarjaink, nemzeti hőseink nevéből kovácsolt magának erkölcsi, de legelső sorban anyagi tőkét!

            A szegénység csak az Egyház szerint volt Istennek tetsző cselekedet, melyet maguk a papok nagyon is megvetettek. 

            Árpádházi király lányainkat rongyokban járatták, ravaszul kiagyalt módon, Istenre való hivatkozással – mint mindig (pl. a Világháborúk szörnyűségeit meg sem közelítő inkvizíciós rémtette korában) rászedték őket, hogy mondjanak le a „földi javakról”, ajándékozzák oda vagyonukat (a nemzet vagyonát) az Egyháznak, ők pedig vonuljanak vissza ódon kolostorok dohos és penészes falai közé, ahonnan csak a halál váltotta meg őket földi szenvedéseiktől. 

            A magyarok millióinak átka terheli a szent széket, köztük „az Árpádház törzsökének utolsó virágáé” is, akit már fiatal korában megmételyeztek az Egyház sunyi és alattomos szolgái, a papok.  Kifosztották lelkileg, elvették tőle ősei hitét, felcseréltették vele az igazi Jézus hitét, a Szeretet Vallását a Római Egyház kétes értékű kereszténységére.   Hogy mit vettek el tőlünk a papok, mit veszítettünk el István király hittérítése óta: őseinket, őseink hitét, nemzeti államiságunk.

Kútfő:  Kis Lapok 1. szám, Buenos Aires 1978