Anonymus üzenete

- Anonymus üzenete -

A pannonok - Hunor korábbi akciói - Médek -

Forrás:Dr. Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története. (Gede 2003. / Buenos Aires 1968.)

Anonymus üzenteti, 247 hogy a legenda imígyen folytatódik: Magor otthon maradt, Hunor pedig nekivágott a nagyvilágnak. Hosszú, kalandos utat bejárván éppen új hazát keresett, mikor megtudta, hogy Magor országában volna hely, ha nem szállta volna meg két sárkány. Hunor tehát kiverte a frank-morva és a bolgár sárkányt, majd végleg hazaköltözött.
A hírhozó Dr. Nagy Sándor, aki a teljes Árpád-kori dokumentációból kigyűjtött szó- és helynévkincs alapján bizonyítja, hogy az Árpáddal érkezett türk nyelvű hun katonanép a bennszülött őslakosság nyelvét vette át.
Tehát eddigi tudomásunkkal ellentétben őseinknek csak az egyik része jött Árpáddal, a másik pannon felünk a kőkorszak óta folyamatosan itt élt. Ennek nem kisebb bizonyítékai vannak, mint a nyelvünk és a vérünk. Az előbbi tárgyi bizonyítéka a székely-magyar rovásírás, amelyről a Jeles könyvből tudjuk, hogy a magyar nyelv különleges sajátosságaihoz igazodó ősi írás; a másiké a Kárpát-medence lakosságának szintén különleges vércsoport szerinti összetétele, amely minden más népétől különbözik és a kőkorszaktól a mai napig nem változott (leglátványosabb jellemzője az AB kirívóan magas, közel kétszeres aránya). Szakadatlan átörökítés nélkül egyik magyar specialitásunk se maradhatott volna fenn, nemhogy mind a kettő.

Nyelv- és véradó felünk tehát a pannon őslakosság. Hun felünknek az ország visszafoglalását, megerősítését, megszervezését köszönhetjük.
Természetesen a hunok vére is bennünk van.
Nagy Ákos idézi Jerzy Woszczyk lengyel szerológust, aki egy szintén sajátos vértulajdonságunkat csak úgy tart elképzelhetőnek, ha Árpád magyarjai beolvadtak az őslakosságba. Vagyis nem kell fürkészni az arcokat, kiben lehet hun vér: mindnyájunkban.
A kora Árpád-kori magyarok különbözőségét régészek már korábban kimutatták, csak abban a hiszemben, hogy mind Árpáddal jöttünk, nem tudták hová tenni. László Gyula szavaival: Árpád magyarjainak embertani képe határozott jellegekkel különbözött egymástól, s ezt kénytelenek vagyunk úgy magyarázni, hogy különböző népekből tevődött össze. ... az egyik (a vezető) réteg Európa és Ázsia határterületéről való, ... a másik erősen európai színezetű ... őseurópai jelenségek (cromagnoid A-B) mellett. ... hiba lenne őstörténetünket csak egyetlen vonalon keresni.
Pannon voltunkra azért sem emlékszünk, mert az Árpádok még ismerték és az ország szervezés keretében tökéletes sikerrel alkalmazták a népek akár előzetes, akár utólagos identifikálására való fehér mágiát ( Emese-koncepció). László Gyula szerint…: fő gondunk éppen az kell legyen, hogy mikor és miként ötvöződött ez a sokfajta emberanyag magyarsággá! Hát úgy, hogy Géza és Szt. István egybeidentifikálta, amint azt korábban a hét szövetkező törzzsel is véghezvitték (de a három kabar törzzsel nem, s azoknak nem is maradt „identitásuk“).
Mindez új megvilágításba helyezi Szt. István Intelmeinek példázatát, amely az alábbi mondattal zárul: Róma pedig bizony mind a mai napig szolgáló lenne, ha az Aeneidák szabaddá nem tették volna. Ha ez a példázat a hunok által szabaddá tett pannonokra vonatkozott, akkor még mindenki tisztában volt a helyzettel s kivételesen nem csak öntudatlan médiumként vett részt a mágiában.
A mi esetünk másik különlegessége, hogy Istár segedelmével a Magyarok Nagyasszonya lett a közös nevező. Szt. István ország felajánlása ebből a szempontból is értelmezhető, még az is lehet, hogy a hunok és a pannonok együtt követelték ki, hiszen korábbi hite lepogányozását mindkét felünknek el kellett szenvednie.

248 Istár folyamatos Kárpát-medencei jelenléte szintén a kőkorszaktól dokumentálható az anyaisten-szobrocskák, kegyhelyek tömegétől a neki szentelt helynevekig, de a hunok is visszahozták például a Szentkoronán, ami a hun fejedelmi dinasztia tulajdona volt, s ha Istár képét a habsburgok le is lopatták róla, a keresztje most is ott forog a tetején.
Dr. Nagy Sándor szerint a hunok türk nyelvüket a XIII. szd. végére lassan elhagyták. Ez azért is természetes, mert a vezető réteget adó hunok nem maradtak egy tömbben, hanem szétszóródtak az ország területén. Juliánusz barát azonban még tudott hungarusul (tehát nem magyarul, hanem hunul) s azon beszélt a Volgához költözött 5 törzsnek, a bes gur-nak a leszármazottaival, mai nevükön baskirokkal.

A pannonok Pannon felünk történelmével eddig senki nem törődött, hiszen nem tudtuk, hogy a „vérünkre megy“, másoknak pedig se rokona, se boldog őse. Szerencsére a kelta és római megszállás évszázadaival foglalkozó történészek kapásból össze tudják állítani a lényeget, s régészek a korábbi időkről is sokat tudnak mondani.
Dr. Nagy S. logikus elmélete szerint a Kárpát-medence nem lehetett üres, mert akkor az Európa kevésbé kellemes tájait is elözönlő árják rég ellepték volna (azt már a történelemből tudjuk, hogy el is akarták s Mohács óta sajnos sikerrel). Hasonló logikával a mediterrán és a skandináv partok közötti terület se állhatott egészen üresen, mert akkor az északi germánok inkább odaköltöztek volna. A nagykultúrák minden történész szerint folyóvölgyekben keletkeztek – ugyan miért pont a Duna lett volna kivétel? Annak is a legvédhetőbb Kárpát-medencei szakasza? Azt tudjuk, hogy a -I. évezredben a tőlünk nyugatra eső sávban, a Duna „ausztriai“ szakaszától Galliáig kelták laktak s az északról lezúduló germánok, a keletről beözönlő árják és a rómaiak harapófogójába kerültek.

A kelta is európai ősnép.

Természetesen a Kárpát-medence se tudott mindig ellenállni a megszállási kísérleteknek. Azt hadtörténeti adatokból már tudjuk, hogy ie. 800 körül a Mezopotámiát is végigdúló kimmereket az alföldi szkíták verték ki a Dunántúlról és kergették a Rajnán túlig (a Rajna a kelták egyik fészke volt). Kelta időkA ie. IV. században a kelta terjeszkedés Pannóniát kb. Itáliával egyszerre érte el. Ekkor a Dunántúl népességét pannonok alkották, a Duna keleti partján szkíta hatás alá került iráni sigynnák laktak. A pannon név a római időkben is megmaradt. 

 A teljes Kárpát-medencét a rómaiak a Dunával kétfelé osztották és egy-egy regionális törzs nevét gyűjtőnévnek használva elnevezték.

A kelták ie. 400-ra datált beérkezése előtt a pannonok már bort termeltek, a köznép sört ivott, és ismerték a fazekaskorongot, a tömegtermelés új eszközét. A kelta megszállás első időszakában a Duna keleti oldalán az úgynevezett szkíta-sigynna kultúra változatlanul virágzott. Eszerint korábbi következtetéseinket úgy kell módosítani, hogy pl. az élelmiszertermelés titkos tudományát jelentős részben a pannon felünknek, Kenyér-ország őslakóinak köszönhetjük. Most már csak annak kell utánanézni, kiknek a fennhatósága alatt volt vagy nem volt lehetőségük arra, hogy ebből a tudományból maguk is megéljenek. Kérdés, nem volt-e köze Kenyér-ország elfoglalásának ahhoz, hogy Hadrianus (117-138), aki Alsó-Pannónia kormányzójából lett császár, olymértékben fellendítette a földművelést, hogy Róma immár nem Egyiptomból importálta a gabonát, hanem oda is tudott exportálni. Római időkHa a Kárpát-medence olyan könnyű dió lett volna, a rómaiak is előbb sort kerítettek volna rá. Először Fiume körül vetették meg a lábukat, majd a dákokat győzték le s csak ezután következett Pannónia.

Az iráni kapcsolatot a Dáciából kivert majd római zsoldba fogadott roxolánok azaz alánok mutatják. A dákok a történelmi Magyarország dél-keleti részén laktak. Az Erdélyt is megszálló keltákat Borevistas (Buribista) dák király verte ki és erős királyságot hozott létre. Már Julius Caesar meg akarta támadni, hatalmas erőket vont össze ellene az Adriánál, de akkor Brutusék közbeléptek. A dákok legyőzése Traianus (98-117) nevéhez fűződik, akinek az aranybányák elfoglalása annyit jelentett, mint a spanyoloknak Mexikóé vagy Perué.

A kiirtott dákok helyett idegenből hoztak munkásokat, hogy haladéktalanul megkezdhessék a kitermelést.
A délkeleti támasz elvesztése után a pannonokat is legyőzték, de itt vérengzésről nem tudunk. A római hódító törekvésekkel szemben a magyarországi keltaság nem jelentett számottevő akadályt, a hódítók a pannon törzsek ellenállásába ütköztek. A pannonok se lehettek rosszabb katonák a hunoknál.
Először Octavianus császár alatt, Fiume környékén aratott győzelem után támadták meg a szomszédos (szávai) pannonokat. A Duna jobb partján élő pannonokat szövetségre kényszerítették. A Száva-menti pannonok azonban fellázadtak és évekig tartották magukat Tiberius és Germanicus 10 légiójával szemben. A pannonok fölötti győzelmét Tiberius császár Kr.u. 12. december 16-án ünnepelte.
Ezután, a mai Ausztria felől kezdték megszállni a Dráva és a Duna közötti területet. Traianus (98-117) Szőnytől Eszékig őrségekkel rakta meg a partokat. Marcus Aurelius császár (161-180) pannóniai háborúi 167-180 között folytak, de a Dunától északra és keletre eső területet nem sikerült megszereznie.
A római-kori építkezéseket se muszáj mindenestül a rómaiaknak tulajdonítani: ők helyőrségeket, utakat stb. építettek s a városok közepén is emeltek egy-egy palotát, de az 56 pannóniai várost csak átnevezték. A limesen kívüli városaink számára ebből lehet következtetni. A rómaiak Pannónia provinciában is viszonylagos autonómiát hagytak, de az ellenállás veszélyét hordozó pannon törzsi szervezeteket feltörték. Ugyanezt a keltákkal nem tették meg, amiből történészek arra következtetnek, hogy azok kevésbé voltak veszélyesek.
Pannónia császárbuktató és csináló tartományként vonult be a történelembe. Pannóniában a Pax Romana is akadozott: valahányszor a rómaiak már úgy gondolták, sikerült rendet vágniuk, a pannonok ismét fellázadtak. Egy nevezetes alkalommal, 395-ben Konstancius császárt ékes magyarsággal lemarházták és megkergették. Mielőtt a hunok Rómától fizetségül megszerezték Pannóniát, a pannonokat Róma kegyelméből longobárdok uralták Macrinus avagy Metrikosz vezetésével. A longobárdok maguktól nem voltak hajlandók távozni és Veronai Detre avagy Tetrikusz segítségét kérték, aki seregestül meg is érkezett, de a hunok kiverték. Tetrikusz alighanem tetrarchát azaz római katonai közigazgatási címet (negyedes fejedelmet) jelent, s talán Metrikosz szintúgy (kb. időben vagy térben korlátozott megbízás vagy engedély). Ekkor a tetrarcha a fölöttese lehetett, aki a császári döntésről vagy nem tudott, vagy nem vett tudomást. Lehet, hogy a rómaiak azért adták longobárd koncesszióba a helytartóságot, mert már elegük volt a rebellis pannonokból.

A longobárdok se válhattak be (talán a koncessziós díjat se fizették rendesen). Így történhetett, hogy Róma ezzel a haszontalan tartománnyal fizette ki a hunokat, talán azzal a hátsó gondolattal is, hogy azok majd elintézik. De a hunok csak a longobárdokat intézték el. Az ország dúlásáról, a lakosság terrorizálásáról nem szól a fáma, éppen ellenkezőleg, s a hunok olajozott gyors berendezkedése stb. is jó viszonyról tanúskodik. (Az is kérdés, hogyan terjedt ki Hunnia a limesen kívüli területre.)

 Ha a pannonok nem jó szívvel emlékeztek volna Attilára, Árpádék aligha jöhettek volna az ő nevében.