Szumír örökségünk
A szumír-egyiptomi magas kultúra öröksei a Magyarok!
Írja az UNESCO-kiadványban Woolley történész professzor
A Magyar Tudományos Akadémia mindezt tagadja!
Amíg a kutatók egyik csoportja a Régi Kelet keleti felében fennállt kultúrát, a szumír - bábeli világot hozta napfényre, más tudósok a Régi Kelet nyugati felében virágzott egyiptomi kultúrát varázsolták szemeink elé, amely a régi világ második hatalmas kultúrája volt. Mint Mezopotámiában, úgy Egyiptomban is egyfelől az oroszlán és a madár, másfelől a kos és a fekete párduc volt a legősibb népi szimbólum. Ez arra mutat, hogy ott is ugyanannak a két emberfajtának az ötvözetéből alakult ki a nemzet, mint Mezopotámiában. Egyiptom magas kultúrája is a Kr. e. IV. évezredben kezdődött és ugyanazon nyelvű emberek alkotása maradt megszakítás nélkül a Kr. e. I. évezredig, amikor ott is szemita fajhoz tartozó népek kerültek uralomra és megváltoztatták az eredeti néprajzi és nyelvi viszonyokat. Egyiptom kultúrájának kisugárzása is messze terjedt, befolyása alá tartozott Szíria, Kánaán (Fönícia és Palesztina), egész Kisázsia, Kréta- szigete, az Égei-szigetvilág és a Balkán-félsziget déli része, együttvéve szintén igen nagy terület. Az egyiptológia sok nagynevű tudósa közül G. Maspero, W.M.F. Petrie, W. Budge és A. Gardiner (Egyptian Grammar) voltak a legkiválóbbak.
< Egyiptomnak és Mezopotámiának nemcsak emberanyaga volt azonos felépítésű, hanem a két ország művelődése is, különösen történetük kezdő szakaszában. Mindkét területen az emberiség első magas műveltsége (higher civilization) dívott, ami alatt a csiszolt kőkor és bronzkor bonyolult életformája értendő. Ennek jellemző vonása az ekés földművelés, a kézművesség (fazekas ipar, fémipar), a rendszerezett vallási képzetek (teológia), továbbá a városi életforma és az írástudás. A két kultúra azonos ritmusa, azonos tartalma, egyidejű virágzása és egyforma faji hordozója arra indította a tudósokat, hogy azok történetét, befolyási övezetükkel egyetemben, közös keretben, egybekapcsolva tárgyalják. Ilyen átfogó történeti bemutatást többen is készítettek, a legjobban sikerült munkák szerzői H. R. Hall és G. Maspero, újabban pedig J. Hawkes és L. Woolley, akik a tájat összefoglaló névvel �Régi Keletnek� (Ancient Orient), illetve �Régi Közel-Keletnek� (Ancient Near-East) nevezték. Ezeket a kifejezéseket a tudósok általában valamennyien elfogadták, azért mi is így használjuk.
A Régi Kelet új vizsgálatának sok meglepő eredménye között az egyik legfontosabb kétségtelenül az, hogy sikerült az emberi művelődés kezdetének idejét, színhelyét és tartalmát kielégítő pontossággal megállapítani és ezzel az ókori történelem Bibliában gyökerező elképzelését felszámolni. Arról a magas kultúráról ugyanis, amit azelőtt „héber csoda” meg „görög csoda” néven szoktak emlegetni, kiderült, hogy nem a héberek és nem a görögök alkotása volt, hanem sokkal régibb népeké. A héber és görög nép ennek az első magas műveltségnek csak korai átvevője, megőrzője és terjesztője volt, a kulturális csoda megteremtője pedig az a rejtélyes, közelebbről meg nem jelölt, ismeretlen nép, amely Mezopotámiában és Egyiptomban uralkodott s amelyet mindkét helyen a Napisten népének neveztek, Szem-úr vagy Úr (Ra) ennek az istennek lévén nevei. Az ősi kultúrörökség első igénylője a szemita nép volt, amelynek nevében az orientalista J. Halévy főleg a szumír-bábeli osztályrészt követelte. Ugyanezt a törekvést módosított formában azóta többen is képviselik, főleg Samuel Kramer és Cyrus Gordon és kétségtelennek látszik, hogy a szemiták, mint szintén keleten kialakult kultúrnép, az örökség egy jelentős darabját birtokolják korai átvétel formájában. Az indo-európai népek, elsősorban a németek és angolok, szintén igényt emeltek a keleti örökségre. Tudósaik szerint ők lennének a Nap-népek Úr-ágának, az „árjáknak” egyenes leszármazói, a legmagasabb emberi értékeket hordozó emberi nem. Ennek az iránynak legelszántabb, mondhatni legerőszakosabb képviselője a cseh Hrozny volt, aki főként a hetita nép és kultúra germán voltát próbálta bizonygatni. A hasonló ívású angol tudósok közül viszont L. A. Waddell nevét kell említenünk, aki az egész brit, ír és skót népességet a Régi Keletről származtatta, beleértve a Britannia nevet is.
A két világháború között Kemál Atatürk török államalapító historikusai is megújították a maguk ókori történetét, a török népet jelentős részben árja eredetű népnek jelentve ki, a hettiták folytatásának, azon a címen, hogy katonás elődeik, - a hódító szeldzsuk - akik a 11. században az egykori Hétország földjét vették birtokba, csak kisebbséget alkottak országukban és utóbb teljesen beolvadtak az őslakosságba. A török őstörténet újrafogalmazásáról „A török történetírás új útjai” cím alatt éppen e sorok írója számolt be annak idején a budapesti Századok oldalain (1938). A török szakemberek sikeresen és minden nagyobb tudományos csetepaté nélkül számolták fel a török nép eredetére vonatkozó korábbi nézeteiket. Megállapításaik átmentek a nemzetközi irodalomba is, ahol a mai törökség árja vonásait számon tartják és kiemelik. A keleti örökségre Európán kívüli jelentkezők is voltak, elsősorban a perzsák, akik országuk nevét is elhagyták és „Iránnal” (Úr-Hona) cserélték fel, hogy így jobban kidomborítsák az Úr-fajhoz való tartozásukat.
A szumír-egyiptomi magas kultúra örökségéért csak egyetlen régi nemzet nem jelentkezett: a magyar.
Ez annál meglepőbb, mert az első nyugati kutatók (Sayce, Oppert, Lenormant, Rawlinson) az ősi kultúra megalkotójának éppenséggel egy magyar típusú nyelvet beszélő népet tartottak s ezt a körülményt többször is említették munkáikban. A. H. Sayce például �The archeology of the cuneiform inscriptions� c. kötetében (London, 1907) így szólt: �Babilónia legősibb művelt lakosai nem szemita nyelven beszéltek és így nem is lehettek szemiták... A bábeli kultúra olyan emberfajta alkotása, amely valamilyen, m a g y a r, vagy japán típusú nyelven beszélt. Ezek a kutatók azt remélték, hogy a magyar tudósok, akiket a kérdés eldöntésére a legalkalmasabbnak tartottak, - akárcsak a héber szakértőket az asszír kultúra kiértékelésére - kiveszik majd részüket az izgalmas kutatásból és segítik megállapítani az emberiség első magas kultúrájának szerzőjét és főbb örököseit.
A mezopotámiai kultúra magyar eredetének gyanúját a későbbi kutatók is fenntartották és könyvről-könyvre megismételték, hol uralaltájinak, hol turáninak nevezve a kultúra megalkotóit, amely kifejezésekbe a magyar mindig beleértődött. A Régi Kelet történetét tárgyaló legújabb összefoglaló munkában, a jól ismert UNESCO-kiadványban Woolley professzor fogalmazásában szintén azt olvashatjuk, hogy a szumír nyelv ragozó nyelv és ugyanabba a csoportba tartozik, mint a török, és a magyar - és Prof. Caquot megjegyzése szerint a hurri (Úri) és az urartui is. A magyar történet iránt érdeklődő és irányunkban rokonszenvet tanúsító Shokotu Faisi japán történész - és bizonyára más is - érthetetlennek találta a magyar tudósok tétlenségét és hozzánk intézett levelében kérdezte: „De miért nem oldják meg végre Önök - magyar tudósok - a Bibliában hemzsegő magyar elnevezések, nevek, földrajzi helyek problémáit?” Az igazság az, hogy a magyar tudósok a megtisztelő meghívásnak, hogy vegyenek részt a Régi Kelet kutatásában és keressék ki az első magas kultúrában a maguk részét és örökségét, nem tettek eleget: távolmaradtak az európai tudósok nagy lakomájától. Ez a dolog elég rejtélyes, hiszen a régibb magyar történetírók - Bonfini, Bél Mátyás, Pray György, Horvát István, Fejér György és Lukácsy Kristóf, hogy csak a főbb neveket említsük, - egészen a 19. század közepéig azt tanították, hogy a magyar nyelv és magyar nép keleti származású, és közülük nem egy éppen Mezopotámiában és Egyiptomban jelölte meg az őshaza helyét. E régibb magyar tudósok nyelvünket is egy darabból álló ősnyelvnek tartották, amelyből minden más fiatalabb nyelvbe tömegesen kerültek át szavak (Horvát István), pontosan úgy, amint ezt a modern tudósok a „szumír”-nak nevezett (magyar) nyelvvel kapcsolatban is megállapították. Tudták ezek a régibb historikusok azt is, hogy a magyar nép árja (Úr) és turáni (Kus) fajta keveredéséből állt elő és hogy az ősmagyarok szent állata is az oroszlán, madár, kos és a párduc volt, akárcsak Szumerben és Egyiptomban, a magyar kutatók távolmaradása miatt a Régi Kelet nyelvének és népének kiléte ma sincs határozottan megállapítva.
Itt az ideje annak, hogy - megfogadva az évszázados tanácsot a külföldi kutatóktól - hazai egyetemeink is működtessenek olyan tanszékeket, ahol a magyar őstörténetet, az összes magyari, köztük a sumér nyelvet és történelmet oktatják és kutatják azt az örökséget, amelyről az egész világ tudja: a miénk, magyaroké. E szép óhaj lejegyzése közben kaptam a hírt: Badiny Jós Ferenc sumerológiai és Pap Gábor magyarságtudományi katedrát kapott idehaza is. Magam, aki leginkább veszélyeztetett ősi kultúránkért aggódom és hadakozom egyszerre másokkal és saját magunkkal is, éltető fénysugarat érzek e hír hallatán.
Keresés
FŐTÁMOGATÓNK
